Ha megtaláljuk az igazi társunkat, szerelmünket, a mindenünket, akkor nem kell többé más, még akkor sem, ha az illető férfi, vagy nő meghal.

 

Ezt a szörnyű tragédiát kellett átélnie az ausztrál Irvine családnak is, mivel 2006. szeptemberében egy tüskés rája mellkason szúrta Steve-t, ami a férfi halálát okozta. A Krokodilvadász felesége, Terri, és két gyerekük, Bindi és Robert, nem vesztették el az élet iránti szeretetüket.

Terriről nemrég közölte egy bulvárlap hogy a híres, szintén ausztrál származású színésszel, Russell Crowe-al találkozgat, de később a nő hangsúlyozta, hogy a filmsztár nem több barátnál.

Terri múlt évben adott interjút az Access Hollywoodnak, ahol elmondta, hogy eddig miért nem randizott egy férfival sem:

“Nem randiztam senkivel az elmúlt 10 évben, mert úgy érzem, hogy én és Steve még kapcsolatban vagyunk. Mikor az ember kimondja az esküvői szertartáson a fogadalmát, és azt, hogy örökké együtt leszünk, míg élünk, akkor azt én komolyan gondoltam, és ha nem találkozom Stevvel, akkor nem is mentem volna férjhez. Ő még mindig nagyon különleges helyet tölt be az életembe, és van két csodás gyerekem, így azt mondhatom, hogy nem vagyok magányos.” – mondta.