Nem akart hinni a szemének!

Pár másodperccel később, hogy Sarah életet adott ikreinek, a szülésznek, aki ebben segítette, elakadt a lélegzete. Kicsivel később az egész szoba döbbenten nézett...

Amikor Sarah és Bill megtudták, hogy ikreik lesznek, nagyon izgatottak lettek, azonban ez az öröm aggodalommal is vegyült, amikor az orvos mondta, hogy egypetéjűek és azonos méhlepényen és magzatburkon osztoznak - írja az Ötletdívák.

Az ilyen terhességek eléggé kockázatosak, így Sarah-t 57 nappal a császármetszés előtt kórházba fektették. A lányok mindössze 46 másodperc különbséggel jöttek a világra, mindketten épen és egészségesen. Amikor kivették őket, az orvos a magasba emelte a lányokat, hogy megmutassa Sarah-nak. Alig hitte el, ami ekkor történt. A két pici lány megfogták egymás kezét.

„Teljesen meghatódtam”-mondta Sarah. „Még a férjem is megkönnyezte – igazából nem is tudom, volt e valaki, akinek száraz maradt a szeme.”

Három év telt el a születésük óta és Jenna és Jillian személyisége is elkezdett szépen kibontakozni, de egy dologban még mindig egyeznek, szeretnek kéz a kézben járkálni. Imádnak együtt lenni és alig akarnak bármit is csinálni a másik nélkül.